Nem is gondolnád, miket lehet látni Sárváron

Magyarország nyugati részén, Szombathelytől nem messze található hazánk 7. legnépszerűbb települése. Sárvár Győrtől nem messze található meg és számtalan látnivalóval várja a vendégeket. A Nádasdy-vár, a Szent László római katolikus templom, a református és evangélikus templom, és természetesen a méltán híres Gyógy- és Wellness fürdő. Amennyiben ide tervezed pihenésedet, ne hagyd ki a Hatvany-Deutsch –kastély meglátogatását sem, amely egy gyönyörű ősparkban található meg az egykori cukorgyár épülete mellett. A természet kedvelőinek ajánljuk a közel 10 hektáros területen elterülő arborétumot, amelyet még 1802-ben alapítottak. 520 négyzetméteres növényházzal és 1000 négyzetméteres tenyészkerttel várják a látogatókat, érdeklődőket.

A gyerekekre is gondoltak, hiszen a Gyógy- és Wellness fürdő közvetlen szomszédságában egy kalandparkot létesítettek, amely 120 állásos erdei drótkötélpályával és egy közel 10 méter magas műszófallal várja az érdeklődőket. Az izgalmakat és kihívást keresők az íjászpályán is próbára tehetik tudásukat, de emellett még számos meglepetés vár mindenkire. A 3 és 6 éves korosztály is bátran ellátogathat a parkba, hiszen rájuk is vár egy izgalmas pálya, amely igazán különleges kalandot kínál. A ládaépítés, az aranymosás, a légpuskás lövészet különleges programnak bizonyulhat, így akár tréningek helyszínének is tökéletes.

Sárváron számtalan szálláslehetőség közül választhatnak az ideérkezők, hiszen panziók, apartmanok, vendégházak és szállodák is kínálják különleges ajánlataikat. Érdemes Sárvártól 10 kilométerre a Festetich Kastélyszállót is megtekinteni mielőtt letesszük végső voksunkat a kiválasztott szállás mellett. A nyugodt, festői környezetben elterülő kastély a Szelestei Arborétumnál található. A hely szintén ideális tréningek megszervezésére, amelyet össze lehet kapcsolni egy erdei kötélpályás megmérettetéssel is.

No Comments

Post a Comment